Tapasztalati tanácsadónkkal, régészeti koordinátorunkkal Straub Péterrel készített egy riportot Hamvay Péter a HVG 'Portré' című rovatában. Szeretettel ajánljuk megismerésre Péter történetét! /HVG 2024. február 15. - Hamvay Péter ...
Tapasztalati tanácsadónkkal, régészeti koordinátorunkkal Straub Péterrel készített egy riportot Hamvay Péter a HVG 'Portré' című rovatában.
Szeretettel ajánljuk megismerésre Péter történetét!
/HVG 2024. február 15. - Hamvay Péter
Portré
Straub Péter régész
„Túl sok energiát fektettem a régészet-be, hogy veszni hagyjam” - mondja az 52 éves veszprémi régész, aki egy betegség miatt nyolc éve elvesztette a látását, ám a szakmáját nem adta fel. Olyannyira nem, hogy tudományos és népszerűsítő cikkei, előadásai, illetve régészeti tárgyakat bemutató audiovizuális sorozata elismeréseként a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulattól nemrég vehette át a rangos Henszlmann Imre-díjat. Agrármérnök végzettségű testvérével együtt első generációs értelmiségiek, édesapjuk - aki öt éve meghalt - lakatos, édesanyjuk raktáros volt. Péter a gimnázium után először a Rendőrtiszti Főiskolára jelentkezett, ma már azt mondja: „hál’ istennek” nem vették fel. Majd történelem szakra jelentkezett a szegedi József Attila Tudományegyetemre. „Nem azok közé a kollégák közé tartozom, akik már gyerekkoruk óta régészek akartak lenni. Pedig lehet, hogy már gyerekkoromban erre voltam predesztinálva, az Avar utcában születtem, és az avarok lettek a szakterületem.” Valójában annak köszönhette a szakmáját, hogy az akkoriban indult egyszakos képzések során egy-egy féléves kurzust kellett felvenni más szakokból - „én a régészetet választottam, és azonnal beleszerettem”. Harmadévesként az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) máig egyedülálló módon két szekcióban, történelemben és régészetben is első helyezést ért el. Summa cum laude végzett. A keszthelyi, majd a zalaegerszegi múzeumban kezdte a pályát. Hamar osztályvezető lett, egyre többet publikált, megszületett a kislánya, családi házba költöztek a párjával, amikor agydaganatot diagnosztizáltak nála. Az életét megmentették, ám a látása odalett.
Visszaköltözött Veszprémbe, édesanyjával, legfőbb segítőjével él.
Szinte egyik pillanatról a másikra veszítette el a látását, hogyan sikerült elfogadnia ezt a helyzetet?
Nem volt időm kétségbeesni, nagyon gyorsan történtek a dolgok. Hirtelen több tíz kilót felszedtem, keresték az okát, de nem találták. A háziorvos utólag bevallotta, soha nem volt agydaganat a praxisában, ezért nem ismerte fel időben. Akkor kerültem neurológushoz, amikor már látászavaraim lettek. Onnantól felgyorsultak az események, de már sok tekintetben késő volt. Zala megyében nem is vállalta a műtétet senki, a pécsi Idegsebészeti Klinikán két műtéttel tudták eltávolítani a daganatot. Csakhogy a látóideg és az agyalapi mirigy is áldozatul esett addigra, így aztán nemcsak a látásom veszett el, hanem máig gyógyszerekkel kell a hormonháztartásomat szabályozni.
Hogyan tudta meg, hogy végleg elveszíti a látását?
Sokáig bíztak abban az orvosok, hogy valamennyire visszatér, nem emlékszem már, ki mondta meg, de a lelkem mélyén akkor már tudtam. Néhány százalék látásom maradt, ami némileg segít a tájékozódásban.
Hogyan történt a rehabilitáció?
Szerencsére nagyon jó a látássérültek rehabilitációja. Kétszer három hónapos bentlakásos képzésen voltam a Vakok Intézetében. Ott megtanítottak például gépelni, így tudok okostelefont, számítógépet használni. Le kell győzni bizonyos pszichés gátakat is. Például sokáig nem akartam fehér botot használni, így aztán hónapokig be voltam zárva a lakásba, míg rájöttem, hogy valójában szabadságot ad a fehér bot.
Kik segítenek mindebben?
Rendkívül elhivatott tanárok, csodálatra méltó gyógypedagógusok. A helyi egyesületben és otthon a lakásunkon is folynak oktatások. Ők nemcsak a tudásukkal, hanem a példájukkal is segítenek átlendülni a nehézségeken. Több olyan tanárom is volt ugyanis, akik még annyit sem látnak, mint én, mégis képesek másokat tanítani, például a számítógép és a telefon használatára. De a sorstársak közül is sokan jelentettek számomra inspirációt, tapasztalva, hogy ők már mennyi mindent tudnak. Vannak önkéntesek is, velük gyakorlom a tanárnőmmel megtanult új útvonalakat. Most például a vasútállomásra vezető utat, hogy a lányomat, aki kéthetente meglátogat, ki tudjam kísérni a vonathoz. A legtöbb segítséget természetesen édesanyámtól kapom.
Mi volt a legfontosabb ahhoz, hogy boldogulni tudjon látássérültként?
Nem csenget be senki, hogy segítsen, nekem kell utánajárnom. Ha ok nélkül nem megyek el egy megbeszélt órára, akkor nem lesz következő, hiszen sok látássérült van, és kevés tanár. Önkénteseket is én kerestem. Motivál, hogy egyre több mindent megtanuljak és önállóbb legyek, hiszen ezzel egyre több dolgot nyerek vissza. Különös, hogy fiatal koromban nagyon nehezen tanultam nyelveket - most viszont angolul tanulok -, vagy látóként nem használtam okostelefont.
Hogy lehet megtanulni mobiltelefont, számítógépet használni képernyő nélkül?
A számítógép és az okostelefon felolvassa a weblapokat, dokumentumokat. Ahogy ön ránéz a telefonjára, amikor keres egy funkciót, én az ujjamat húzom végig a képernyőn, és felolvassa nekem a telefon, mit lát az ujjam. Hangvezérléssel tudok gyalogos navigációt használni, sms-t, e-mailt írni, Facebookot használni, chatelni. Amikor megtapasztaltam, hogy használhatok számítógépet és telefont, tudtam, nincs elveszve a világ.
Hogyan lehet folytatni látássérültként egy olyan szakmát, ami a tárgyakról szól?
A terepi munkát nem tudom folytatni, de a régész munkája nem csak abból áll. Megkérem a kiadókat, szerzőket, hogy küldjék el a könyveket, cikkeket elektronikusan. Van olyan szoftver, amely a képeket, főleg a rajzokat annyira felnagyítja, és kontrasztosítja, hogy tudom értelmezni, így aztán nem kellett elszakadnom a szakmámtól. A határtalan régészet című folyóiratban rendszeresen ismeretterjesztő cikkeket írok, de már nem sokat késnek az újabb szakmai munkáim megjelenései sem. Előadásokat tartok sorstársaknak, de látóknak is. Különösen büszke vagyok a legnagyobb videómegosztón futó, Múzeumi kincseink audionarrációval című sorozatra, amit mára 20 régészkolléga közreműködésével készítünk, és jelenleg a 65. résznél tartunk. Kiválasztunk egy-egy érdekes régészeti tárgyat, amit egy pár perces filmen mutatunk be, a narrátorok pedig elmondják, mi is látható a képeken.
Hogy változtak meg a kapcsolatai a betegsége után?
Alaposan kicserélődtek a telefonkönyvemben szereplő nevek. Olyan barátságok, amiket öröknek gondoltam, egyik napról a másikra szűntek meg.
Talán zavarban vannak az emberek, mit is tegyenek?
Bizonyára így van, de vannak, akik ezt legyőzve mégis felvették a telefont.
Reménykedik, hogy egyszer visszakaphatja a látásának legalább egy részét?
A látóideg regenerálására egyelőre nincsenek módszerek, bár vannak biztató kísérletek, például stimulálják az elhalt ideget, vagy helyettesítik azt, de ezek még nagyon gyerekcipőben járnak. Sorstársaimmal együtt nagyon bízunk a tudomány fejlődésében, és hogy talán hamarabb megérkezhet a segítség, én addig is szeretném folytatni a kutatásaimat és az előadásaimat./
Megtekintés Facebookon
